Bemutatkozás

Célunk, hogy felnyissuk a kis- és középvállalkozások szemét, megfelelő MARKETING NÉLKÜL NEM MEGY! Elemezzük, bíráljuk és segítsük a multinacionális vállalatok kampányait, amikből ötletet meríthetünk, ezáltal profitot termelhetünk Önöknek. A folyamatosan frissülő oldalon tanácsokkal, kreatív ötletekkel, technikákkal és szakmabeli újdonságokkal segítjük munkájukat.

Fogyasztó által generált marketing

2013.04.02. 07:45 Kristóf Martincsek


 A fogyasztó által generált marketing vagyis a CGM (Consumer Generated Marketing) -re két irányvonalat tudnánk felhozni. Az első ahol tisztán láthatóan a fogyasztó "készít" reklámot, azzal hogy együtt fényképezkedik a kedvenc termékével, majd azt megosztja egy közösségi portálon. A második kategória, ahol nem tudni pontosan hogy ezt egy fogyasztó generálta vagy egy ügyes trükk a vállalat marketingeseitől, mindenesetre a készítő kilétét több esetben homály fedi. Ezekben az esetekben inkább a szórakoztatás vagy a megbotránkoztatás a hangsúlyos, amely által a cég körül a már korábban említett "buzz" megjelenik.

 Utóbbira mutatott példát a Google április 1-je alkalmából, amikor is bejelentette a Google Nose Beta verzióját. Ezzel a Google keresővel illatokat tudunk beazonosítani illetve bárminek megszagolhatjuk az illatát - például egy új könyv - amit beírunk a keresőbe. Nagy nézettségre tett szert ez a "kis tréfa", de valljuk be őszintén, egy kicsit mindannyian vágyunk rá hogy ez megvalósuljon és a gépünkön keresztül érezhessünk egyszer különböző illatokat.

Ide tartoznak még a mém-ek (Olyan a fogyasztók által készített tartalom, amit gyorsan felkap a társadalom és hatalmas ismertségre tesz szert rövid időn belül.) amiknek bizonyos esetekben tudjuk a készítőjét, sőt ez az alapvető célja a forrásnak, hogy egy rövid időn belül sikeres dolgot hozzon létre. Más esetekben egy-egy vicces kép az, amit felkap a társadalom és különböző feliratokkal ékesíti, amely nagyon rövid időn belül körbejárja a világot.

Az előbbire jó példa a PSY által készített Gangnam Style, ahol egy koreai előadóművész mutatja be a már méltán híres "lovagló" táncát. Ezzel az úriember pár hónap alatt eszmélten mennyiségű nézettségre tett szert és rengeteg pénzt kaszírozott.

A bejegyzés trackback címe:

https://marketingkommunikacio.blog.hu/api/trackback/id/tr285188210

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása